Bruno Schulz

 

SKLEPY CYNAMONOWE

 

 

 

 

 

 

BRUNO SCHULZ

 

SKLEPY CYNAMONOWE [1]

 

 

 

 

 

BRUNO SCHULZ

 

FAHAJAS BOLTOK [2]

 

W okresie najkrótszych, sennych dni zimowych, ujętych z obu stron, od poranku i od wieczora, w futrzane krawędzie zmierzchów, gdy miasto rozgałęziało się coraz głębiej w labirynty zimowych nocy, z trudem przywoływane przez krótki œwit do opamiętania, do powrotu - ojciec mój był już zatracony, zaprzedany, zaprzysiężony tamtej sferze.

Ama legrövidebb, álmatag téli nappalok időszakában, melyeket kétfelől, a reggel és az este felől, peremszegélybe foglal a szürkület, mikor a város egyre mélyebbre bocsátotta ágait a téli éjszaka labirintusába, s csak nagy nehezen téritette észhez, térítette vissza a rövid virradat – apám már el volt veszve, eladta magát, fölesküdött a túlsó szférának.

Twarz jego i głowa zarastały wówczas bujnie i dziko siwym włosem, sterczšcym nieregularnie wiechciami, szczecinami, długimi pędzlami, strzelajšcymi z brodawek, z brwi, z dziurek od nosa – co nadawało jego fizjonomii wyglšd starego, nastroszonego lisa.

Arcát és fejét akkoriban dúsan és vadul benőtte az ősz haj, szabálytalanul meredező szőrszálai csutak, sörte és hosszú pamacsok alakjában lövelltek ki szemölcseiből, szemöldökéből, orrlikából – s mindez öreg, riadt rókához tette hasonlatossá az ábrázatát.

Węch jego i słuch zaostrzał się niepomiernie i znać było po grze jego milczšcej i napiętej twarzy, że za poœrednictwem tych zmysłów pozostaje on w cišgłym kontakcie z niewidzialnym œwiatem ciemnych zakamarków, dziur mysich, zmurszałych przestrzeni pustych pod podłogš i kanałów kominowych.

Szaglása és hallása rendkívül kiélesedett, s hallgatag, feszült arcának játékán látni lehetett, hogy e két érzékszerv,e közvetítésével állandó kapcsolatban van a sötét zugok, egérlyukak, padló alatti üres, korhadt térségek és kéménykürtők láthatatlan világával.

Wszystkie chroboty, trzaski nocne, tajne, skrzypišce życie podłogi miały w nim nieomylnego i czujnego dostrzegacza, szpiega i współspiskowca. Absorbowało go to w tym stopniu, że pogršżał się zupełnie w tej niedostępnej dla nas sferze, z której nie próbował zdawać nam sprawy.

Mindenféle zörgés, éjszakai recsegés, a padló titkos, csikorgó élete tévedhetetlen és éber megfigyelőre, kémre és összeesküvőtársra lelt benne. Olyannyira lekötötte mindez, hogy egészen elmerült ebben a számunkra hozzáférhetetlen szférában, s nem is próbált nekünk számot adni róla.

Nieraz musiał strzepywać palcami i œmiać się cicho do siebie samego, gdy te wybryki niewidzialnej sfery stawały się zbyt absurdalne; porozumiewał się wówczas spojrzeniem z naszym kotem, który również wtajemniczony w ten œwiat, podnosił swš cynicznš, zimnš, porysowanš pręgami twarz, mrużšc z nudów i obojętnoœci skoœne szparki oczu.

Nemegyszer kénytelen volt ujjaival csettinteni s halkan nevetni magában, mikor e láthatatlan szféra kilengés ei a kelleténél abszurdabbá váltak; ilyenkor megértő pillantást váltott macskánkkal, mely – ugyane világ beavatottja – fölemelve cinikus, hideg, csíkokkal telerajzolt arcát, unottan és közömbösen hunyorgatott szemének rézsútos résével.

Zdarzało się podczas obiadu, że wœród jedzenia odkładał nagle nóż i widelec i z serwetš zawišzanš pod szyjš podnosił się kocim ruchem, skradał na brzuœcach palców do drzwi sšsiedniego, pustego pokoju i z największš ostrożnoœciš zaglšdał przez dziurkę od klucza. Potem wracał do stołu, jakby zawstydzony, z zakłopotanym uœmiechem, wœród mruknięć i niewyraŸnych mamrotań, odnoszšcych się do wewnętrznego monologu, w którym był pogršżony.

Megesett, hogy ebédnél, evés közben, hirtelen letette a kést és a villát, s ügyet se vetve a nyakába kötött szalvétára, macskamozdulattal fölkelt, lábujjhegyen átlopakodott a szomszédos üres szobába, s nagy óvatosan bekukucskált a kulcslyukon át. Azután vissza tért az asztalhoz, mintha elszégyellte volna magát, s zavart mosollyal, érthetetlen motyogás-dörmögés közepette folytatta vég nélküli monológját.

Ażeby mu sprawić pewnš dystrakcję i oderwać go od chorobliwych dociekań, wycišgała go matka na wieczorne spacery, na które szedł, milczšc, bez oporu, ale i bez przekonania, roztargniony i nieobecny duchem. Raz nawet poszliœmy do teatru.

Anyám rá akarta venni egy kis kikapcsolódásra, hogy elvonja beteges vizsgálódásaitóI, ezért esti sétákra vitte; hallgatagon ment, ellenállás nélkül, de meggyőződés nélkül is, szórakozottan és lélekben messze kalandozva. Egyszer még színházba is mentünk.

ZnaleŸliœmy się znowu w tej wielkiej, Ÿle oœwietlonej i brudnej sali, pełnej sennego gwaru ludzkiego i bezładnego zamętu. Ale gdy przebrnęliœmy przez ciżbę ludzkš, wynurzyła się przed nami olbrzymia bladonebieska kurtyna, jak niebo jakiegoœ innego firmamentu. Wielkie, malowane maski różowe, z wydętymi policzkami, nurzały się w ogromnym płóciennym przestworzu. To sztuczne niebo szerzyło się i płynęło wzdłuż i w poprzek, wzbierajšc ogromnym tchem patosu i wielkich gestów, atmosferš tego œwiata sztucznego i pełnego blasku, który budował się tam, na dudnišcych rusztowaniach sceny. Dreszcz płynšcy przez wielkie oblicze tego nieba, oddech ogromnego płótna, od którego rosły i ożywały maski, zdradzał iluzorycznoœć tego firmamentu, sprawiał to drganie rzeczywistoœci, które w chwilach metafizycznych odczuwamy jako migotanie tajemnicy.

Ismét a nagy, rosszul világított és piszkos teremben találtuk magunkat, mely tele volt álmos emberi zsivajjal és zürzavaros kavargással. Mikor azonban átvergődtünk az embertömegen, óriási halványkék függöny bukkant föl előttünk, akár egy másik mennyboltozat ege. Nagy, felfújt arcú, rózsaszínú festett maszkok úszkáltak a hatalmas vászon térségben. Ez a mú-égbolt kiterjedt, és lebegett hosszában és keresztben, a pátosz és a nagy gesztusok hatalmas lélegzetétől, ama mesterséges, káprázatos világ atmoszférájátóI duzzadón, mely ott épült a színpad döngő állványain. A borzongás, mely ezen a nagy égi arculaton futkározott, az óriási vászon lehelete, melytől megnövekedtek és életre keltek a maszkok, elárulta a mennyboltozat illuzorikus voltát, éreztette a valóság rezdülését, melyben metafizíkus pillanatainkban valami titok villanását sejtjük.

Maski trzepotały czerwonymi powiekami, kolorowe wargi szeptały coœ bezgłoœnie i wiedziałem, że przyjdzie chwila, kiedy napięcie tajemnicy dojdzie do zenitu i wtedy wezbrane niebo kurtyny pęknie naprawdę, uniesie się i ukaże rzeczy niesłychane i olœniewajšce.

A maszkok meg-megrebbenő piros szemhéjkaikkal, színes ajkaikkal hangtalanul suttogtak valamit, s én tudtam, hogy eljön a pillanat, mikor a titok feszültsége eléri a zenitet, s akkor a függöny duzzadó ege csakugyan meghasad, fölemelkedik, hallatlan, kápráztatódolgokat tár föl.

Lecz nie było mi dane doczekać tej chwili, albowiem tymczasem ojciec zaczšł zdradzać pewne oznaki zaniepokojenia, chwytał się za kieszenie i wreszcie oœwiadczył, że zapomniał portfelu z pieniędzmi i ważnymi dokumentami.

De nem adatott meg nekem, hogy kivárjam ezt a pillanatot, közben ugyanis apámon a nyugtalanság bizonyos jelei mutatkoztak; sorra tapogatta zsebeit, s végül kijelentette, hogy otthon felejtette levéltárcáját, amiben pénzét és fontos iratait tartja.

Po krótkiej naradzie z matkš, w której uczciwoœć Adeli została poddana pospiesznej, ryczałtowej ocenie, zaproponowano mi, żebym wyruszył do domu na poszukiwanie portfelu. Zdaniem matki do rozpoczęcia widowiska było jeszcze wiele czasu i przy mojej zwinnoœci mogłem na czas powrócić.

Miután rövid tanácskozást folytatott anyámmal, gyorsan, nagy vonásokban latra vetve Adela becsületességét, azt javasolták, menjek haza, és keressem meg a levéltárcát. Anyám véleménye szerint az előadás megkezdéséig még sok idő van hátra, s amilyen fürge vagyok, még vissza is érhetek időre.

Wyszedłem w noc zimowš, kolorowš od iluminacji nieba. Była to jedna z tych jasnych nocy, w których firmament gwiezdny jest tak rozległy i rozgałęziony, jakby rozpadł się, rozłamał i podzielił na labirynt odrębnych niebios, wystarczajšcych do obdzielenia całego miesišca nocy zimowych i do nakrycia swymi srebrnymi i malowanymi kloszami wszystkich ich nocnych zjawisk, przygód, awantur i karnawałów.

Kiléptem az ég fénypompájától színes téli éjszakába. Egyike volt ez ama világos éjjeleknek, melyeken a csillagos mennyboltozat oly tágas és szerteágazó, mintha széthullott, széttört külön egek labirintusára oszlott volna, melyekből telik arra is, hogy akár egy egész hónapot ellássanak téli éjszakákkal, s ezüstös, festett burájukkal beborítsanak minden éji tüneményt, kalandot, botrányt, karnevált.

Jest lekkomyœlnoœciš nie do darowania wysyłać w takš noc młodego chłopca z misjš ważnš i pilnš, albowiem w jej półœwietle zwielokrotniajš się, plšczš i wymieniajš jedne z drugimi ulice. Otwierajš się w głębi miasta, żeby tak rzec, ulice podwójne, ulice sobowtóry, ulice kłamliwe i zwodne. Oczarowana i zmylona wyobraŸnia wytwarza złudne plany miasta, rzekomo dawno znane i wiadome, w których te ulice majš swe miejsce i nazwę, a noc w niewyczerpanej swej płodnoœci nie ma nic lepszego do roboty, jak dostarczać wcišż nowych i urojonych konfiguracji. Te kuszenia nocy zimowych zaczynajš się zazwyczaj niewinnie od chętki skrócenia sobie drogi, użycia niezwykłego lub prędszego przejœcia. Powstajš ponętne kombinacje przecięcia zawiłej wędrówki jakšœ nie wypróbowanš przecznicš. Ale tym razem zaczęło się inaczej.

Megbocsáthatatlan könnyelmüség egy ilyen éjszakába kiküldeni egy fiatal fiút fontos és sürgős kiküldetésseI, mivelhogy az éj félvilágosságában megsokszorozódnak, összegabalyodnak és felcserélődnek egymással az utcák. Utcáknyilnak a város mélyében, mondhatni: kettős utcák, hazug és félrevezető utcák. Az elvarázsolt és megtévesztett képzel et csalóka tereprajzot alkot a városról, mely régóta ismertnek és nyilvánvalónak tetszik, melyben megvan ezeknek az utcáknak a maguk helye és neve, s az éjszakának a maga kimeríthetetlen termékenységében nincs más dolga, mint egyre újabb és újabb képzelt alakzatokat elibénk tárnL A téli éjszakák e kísértései rendszerint ártatlanul kezdődnek: azzal a kívánsággal, hogy megrövidítsük utunkat, a szokott helyett gyorsabb átjárást keressünk. Vonzó kombinációk támadnak: átvágni a bonyolult vándorlást valamilyen eddig ki nem próbált keresztutcával. Ezúttal azonban másképp kezdődött.

Uszedłszy parę kroków, spostrzegłem, że jestem bez płaszcza. Chciałem zawrócić, lecz po chwili wydało mi się to niepotrzebnš stratš czasu, gdyż noc nie była wcale zimna, przeciwnie – pożyłkowana strugami dziwnego ciepła, tchnieniami jakiejœ fałszywej wiosny. Œnieg skurczył się w baranki białe, w niewinne i słodkie runo, które pachniało fiołkami. W takie same baranki rozpuœciło się niebo, w którym księżyc dwoił się i troił, demonstrujšc w tym zwielokrotnieniu wszystkie swe fazy i pozycje.

Alig néhány lépés után észrevettem, hogy nincs rajtam a kabátom. Vissza akartam fordulni, de egy pillanat múlva úgy döntöttem, hogy ez fölösleges időveszteség volna, mert egyáltalán nem volt hideg az éj, épp ellenkezőleg - valami különös melegség csermelyei, afféle hamis tavasz leheletei erezték. A hó fehér báránykákká, ártatlan és édes gyapjúvá zsugorodott, melynek ibolyaillata volt. Ugyanilyen báránykákká foszlott az ég, s megkettőződött, megháromszorozódott rajta a hold, egyszerre valamennyi fázisát és pozícióját felmutatta e sokszorozódásban.

Niebo obnażało tego dnia wewnętrznš swš konstrukcję w wielu jakby anatomicznych preparatach, pokazujšcych spirale i słoje œwiatła, przekroje seledynowych brył nocy, plazmę przestworzy, tkankę rojeń nocnych.

Az ég ezen a napon szinte anatómiai preparátu mokban meztelenítette le belsö szerkezetét, melyek fénygyüruket és spirálisokat tártak fel, az éj zöldeskék göröngyeinek keresztmetszeteit, a végtelen térségek plazmáját, az éjszakai ábrándok szövetét.

W takš noc nie podobna iœć Podwalem ani żadnš innš z ciemnych ulic, które sš odwrotnš stronš, niejako podszewkš czterech linij rynku, i nie przypomnieć sobie, że o tej póŸnej porze bywajš czasem jeszcze otwarte niektóre z owych osobliwych a tyle nęcšcych sklepów, o których zapomina się w dnie zwyczajne. Nazywam je sklepami cynamonowymi dla ciemnych boazeryj tej barwy, którymi sš wyłożone.

Ha az ember egy ilyen éjszakán végigmegy a Podwale utcán vagy a piactér négyzet-oldalainak mintegy fonákját alkotó négy utca bármelyikén, okvetlenül eszébe jut, hogy még nyitva találhat e kései órában néhány különleges boltot. Ezeket a csábító, ígéretes boltokat, melyekröl a szürke hétköznapokon rendszerint megfeledkezünk, fahajas boltoknak nevezem: fahéjszínü faburkolat borítja falait.

Te prawdziwie szlachetne handle, w póŸnš noc otwarte, były zawsze przedmiotem moich goršcych marzeń.

Ezek a késő éjszaka is nyitva tartó, nemes légkörü kereskedések mindig is vonzották ábrándos, tüzes képzeletemet.

Słabo oœwietlone, ciemne i uroczyste ich wnętrza pachniały głębokim zapachem farb, laku, kadzidła, aromatem dalekich krajów i rzadkich materiałów. Mogłeœ tam znaleŸć ognie bengalskie, szkatułki czarodziejskie, marki krajów dawno zaginionych, chińskie odbijanki, indygo, kalafonium z Malabaru, jaja owadów egzotycznych, papug, tukanów, żywe salamandry i bazyliszki, korzeń Mandragory, norymberskie mechanizmy, homunculusy w doniczkach, mikroskopy i lunety, a nade wszystko rzadkie i osobliwe ksišżki, stare folianty pełne przedziwnych rycin i oszołamiajšcych historyj.

Gyéren megvilágított, sötét és ünnepélyes belsejükben a festékek, a lakk és a tömjén mély illata, távoli országok és ritka anyagok aromája lebegett. Találhatott itt az ember bengálitüztöl varázsszelencéig mindent, rég letűnt országok bélyegeit, kínai matricákat, indigót, malabári fenyögyantát, egzotikus madarak, papagájok és tukánok tojásait, élö szalamandrákat és baziliszkuszokat, mandragóra gyökeret, nürnbergi masinákat, homunkuluszokat virágcserép ben , mikroszkópokat és látcsöveket, s legföképpen ritka és különleges könyveket, furcsa rajzokkal és észbontó történetekkel telerótt, ódon fóliánsokat.

Pamiętam tych starych i pełnych godnoœci kupców, którzy obsługiwali klientów ze spuszczonymi oczyma, w dyskretnym milczeniu, i pełni byli mšdroœci i wyrozumienia dla ich najtajniejszych życzeń. Ale nade wszystko była tam jedna księgarnia, w której raz oglšdałem rzadkie i zakazane druki, publikacje tajnych klubów, zdejmujšc zasłonę z tajemnic dręczšcych i upojnych.

Emlékszem azokra az öreg és méltóságteljes kereskedökre, akik lesütött szemmel, diszkrét némaságban szolgálták ki ügyfeleiket, telve bölcsességgel és megértéssellegtitkosabb kívánságaik iránt. S ami a legfontosabb: volt ott egy könyvespolc, ahol ritka és tiltott nyomtatványokat nézegettem egyszer, melyek gyötrö és kábító rejtélyekről rántották le a leplet.

Tak rzadko zdarzała się sposobnoœć odwiedzania tych sklepów - i w dodatku z małš, lecz wystarczajšcš sumš pieniędzy w kieszeni. Nie można było pominšć tej okazji mimo ważnoœci misji powierzonej naszej gorliwoœci.

Oly ritkán adódott alkalom e boltok meglátogatására - ráadásul csekély, de mégis csak elegendő pénzösszeggel a zsebemben. Ezért hát nem szalaszthattam el az alkalmat, a buzgóságomra bízott küldetés fontossága ellenére sem.

Trzeba się było zapuœcić według mego obliczenia w bocznš uliczkę, minšć dwie albo trzy przecznice, ażeby osišgnšć ulicę nocnych sklepów. To oddalało mnie od celu, ale można było nadrobić spóŸnienie, wracajšc drogš na Żupy Solne.

Számításom szerint egy mellékutcába kellett beka nyarodni, s a második vagy hannadik keresztutca után el kellett érkeznem az éjszakai boltok utcájába. Ez a kitérő eltávolított célomtói, de behozhattam a késedelmet, ha a sóbánya felé vezető úton jövök vissza.

Uskrzydlony pragnieniem zwiedzenia sklepów cynamonowych, skręciłem w wiadomš mi ulicę i leciałem więcej, aniżeli szedłem, baczšc, by nie zmylić drogi. Tak minšłem już trzeciš czy czwartš przecznicę, a upragnionej ulicy wcišż nie było. W dodatku nawet konfiguracja ulic nie odpowiadała oczekiwanemu obrazowi. Sklepów ani œladu. Szedłem ulicš, której domy nie miały nigdzie bramy wchodowej, tylko okna szczelnie zamknięte, œlepe odblaskiem księżyca. Po drugiej stronie tych domów musi prowadzić właœciwa ulica, od której te domy sš dostępne - myœlałem sobie. Z niepokojem przyspieszałem kroku, rezygnujšc w duchu z myœli zwiedzenia sklepów. Byle tylko wydostać się stšd prędko w znane okolice miasta. Zbliżałem się do wylotu, pełen niepokoju, gdzie też ona mnie wyprowadzi. Wyszedłem na szeroki, rzadko zabudowany goœciniec, bardzo długi i prosty. Owiał mnie od razu oddech szerokiej przestrzeni. Stały tam przy ulicy albo w głębi ogrodów malownicze wille, ozdobne budynki bogaczy. W przerwach między nimi widniały parki i mury sadów. Obraz przypominał z daleka ulicę Leszniańskš w jej dolnych i rzadko zwiedzanych okolicach. Œwiatło księżyca, rozpuszczone w tysišcznych barankach, w łuskach srebrnych na niebie, było blade i tak jasne jak w dzień - tylko parki i ogrody czerniały w tym srebrnym krajobrazie.

Szárnyat adott a vágy, hogy a fahajas boltokat fölkeressem; befordultam az ismert utcába, s inkább repültem, mint mentem, ügyelve, hogy el ne téves szem az utat. Már a harmadik vagy negyedik keresztutcát is elhagytam, s az áhított utca még mindig nem volt sehol. Ráadásul még az utcák elrendezése sem felelt meg a várt képnek. Boltoknak semmi nyoma. Olyan utcán mentem, melyen a házaknak nem volt bejáratuk, csupán gondosan bezárt, a hold visszfényétől vak ablakaik voltak. E házak másik felén kell a tulajdonképpeni utcának lennie, ahonnan e házak nyílnak – gondoltam magamban. Nyugtalanul gyorsítottam meg lépteimet, lélekben lemondva a boltok fölkeresésének gondolatáról. Csak mielőbb kikerüljek innét, vissza az ismert környékre. Izgatottan közeledtem az utca torkolatához; vajon hova vezet? Egy széles, ritkásan beépített, nagyon hosszú és egyenes országútra értem. Nyomban megcsapott a nyílt, tágas térség fuvallata. Az utca mentén és a kertek mélyén festői villák állottak, a gazdagok díszes épületei. A köztük levő hézagokban parkok és gyümö1csösök falai látszottak. Messziről a Leszno utca alsó, ritkán látogatott szakaszára emlékeztetett a kép. A hold fénye ezernyi báránykára, ezüstös pikkelyekre oszlott az égen, halovány volt és világos, mint nappal – csak a parkok és kertek feketélltek az ezüstös tájban.

Przyjrzawszy się bacznie jednemu z budynków, doszedłem do przekonania, że mam przed sobš tylnš i nigdy nie widzianš stronę gmachu gimnazjalnego. Właœnie dochodziłem do bramy, która ku memu zdziwieniu była otwarta, sień oœwietlona. Wszedłem i znalazłem się na czerwonym chodniku korytarza. Miałem nadzieję, że zdołam nie spostrzeżony przekraœć się przez budynek i wyjœć przedniš bramš, skracajšc sobie znakomicie drogę.

Mikor figyelmesen szemügyre vettem az egyik épületet, megállapítottam, hogy a gimnázium sosem látott hátsó fala húzódik előttem. Épp a kapuhoz értem, mely csodálkozásomra nyitva volt, s a lépcsőházban égett a lám pa. Beléptem, s elindultam a folyosó vörös futószőnyegén. Reméltem, hogy észrevétlenül át tudok lopakodni az épületen, s kimehetek az elülső kapun, nagyszerüen megrövidítve utamat.

Przypomniałem sobie, że o tej póŸnej godzinie musi się w sali profesora Arendta odbywać jedna z lekcyj nadobowišzkowych, prowadzona w póŸnš noc, na które zbieraliœmy się zimowš porš, płonšc szlachetnym zapałem do ćwiczeń rysunkowych, jakim natchnšł nas ten znakomity nauczyciel.

Eszembe jutott, hogy bizonyára épp most folyik az emeleti teremben az a nem kötelező óra, amit Arendt professzor késő éjszaka tart; gyakran összegyültünk ezekre a rajzórákra télvíz idején. nemes lelkesedéstől fűtve, amire kiváló tanárunk ihletett bennünket.

Mała gromadka pilnych gubiła się prawie w wielkiej ciemnej sali, na której œcianach ogromniały i łamały się cienie naszych głów, rzucane od dwóch małych œwieczek płonšcych w szyjkach butelek.

A szorgalmas diákok kicsiny csoportja szinte elveszett a nagy, sötét teremben; a palack-nyakba dugott két kis gyertya lángja óriásira növelte és széttördelte a fejek árnyékát a falon.

Prawdę mówišc, niewieleœmy podczas tych godzin rysowali i profesor nie stawiał zbyt œcisłych wymagań. Niektórzy przynosili sobie z domu poduszki i układali się na ławkach do powierzchownej drzemki. I tylko najpilniejsi rysowali pod samš œwiecš, w złotym kręgu jej blasku.

Az igazat megvallva, nem sokat rajzoltunk ezeken az órákon, s a professzor nem támasztott tülságosan szigoru követelményeket. Némelyek hoztak magukkal hazulról párnát, lefeküdtek a padokra. s könnyü szendergésbe merültek. Csak a legbuzgóbbak rajzoltak közvetlenül a gyertyák mellett, fényük arany körében.

Czekaliœmy zazwyczaj długo na przyjœcie profesora, nudzšc się wœród sennych rozmów. Wreszcie otwierały się drzwi jego pokoju i wchodził - mały, z pięknš brodš, pełen ezoterycznych uœmiechów, dyskretnych przemilczeń i aromatu tajemnicy. Szybko zaciskał za sobš drzwi gabinetu, przez które w momencie otworzenia tłoczyła się za jego głowš ciżba gipsowych cieni, fragmentów klasycznych, bolesnych Niobid, Danaid i Tantalidów, cały smutny i jałowy Olimp, więdnšcy od lat w tym muzeum gipsów. Zmierzch tego pokoju mętniał i za dnia i przelewał się sennie od gipsowych marzeń, pustych spojrzeń, blednšcych owali i zamyœleń odchodzšcych w nicoœć. Lubiliœmy nieraz podsłuchiwać pod drzwiami - ciszy, pełnej westchnień i szeptów tego kruszejšcego w pajęczynach rumowiska, tego rozkładajšcego się w nudzie i monotonii zmierzchu bogów.

Rendszerint sokáig vártunk a tanár érkezésére, unatkozva, álmos beszélgetés közepette. Végül kitárult szobájának ajtaja, és belépett a szép szakállú, apró emberke, csupa ezoterikus mosoly volt és diszkrét elhallgatás, s a titok aromája lengte körül. Gyorsan betette maga után a szertár ajtaját, melyen át a nyitás pillanatában feje mögött a gipsz-árnyak, klasszikus torzók. fájdalmas Niobidák, Danaidák és Tantalidák nyüzsgő tömegét pillantottuk meg, egy egész szomoru és meddő Olümposzt. mely évek óta hervadozott e gipszmúzeumban. Ebben a szobában nappal is szürkület kavargott. melynek homályában gipszábrándok, üres pillantás ok. sápadó oválisok és a semmiségbe távolodó tünődések hömpölyögtek álmosan. Szerettünk néha hallgatózni az ajtó előtt, hallgatni e pókhálós an porladó romtár. az istenek unalomban és egyhangúságban bomladozó alkonyának sóhajokkal és suttogásokkal teli csendjét.

Profesor przechadzał się dostojnie, pełen namaszczenia, wzdłuż pustych ławek, wœród których rozrzuceni małymi grupkami, rysowaliœmy coœ w szarym odblasku nocy zimowej. Było zacisznie i sennie. Gdzieniegdzie koledzy moi układali się do snu. Œwieczki powoli dogasały w butelkach. Profesor pogršżał się w głębokš witrynę, pełnš starych foliałów, staromodnych ilustracyj, sztychów i druków. Pokazywał nam wœród ezoterycznych gestów stare litografie wieczornych pejzaży, gęstwiny nocne, aleje zimowych parków, czerniejšce na białych drogach księżycowych.

A professzor méltóságosan, kenetteljesen járkált az üres padok mentén, melyek közt szétszóródva, kisebb csoportokban rajzolgattunk a téli éjszaka szürke visszfényében. Meghitt. álmos csend volt. Kollégáim itt-ott álomra hajtották fejüket. A gyertyák lassan leégtek a palackokban. Tanárunk a régi fóliánsokkal. ódivatú illusztrációkkal. metszetekkel és nyomtatványokkal teli mély vitrinbe merült. Ezoterikus gesztusok kíséretében mutogatta nekünk az ódon kőnyomatokat: estéli tájakat, éji sürüségeket, téli parkok feketéllő fasorait holdas fehér utak mentén.

Wœród sennych rozmów upływał niespostrzeżenie czas i biegł nierównomiernie, robišc niejako węzły w upływie godzin, połykajšc kędyœ całe puste interwały trwania, Niespostrzeżenie, bez przejœcia, odnajdywaliœmy naszš czeredę już w drodze powrotnej na białej od œniegu œcieżce szpaleru, flankowanej czarnš, suchš gęstwinš krzaków. Szliœmy wzdłuż tego włochatego brzegu ciemnoœci, ocierajšc się o niedŸwiedzie futro krzaków, trzaskajšcych pod naszymi nogami w jasnš noc bezksiężycowš, w mleczny, fałszywy dzień, daleko po północy. Rozprószona biel tego œwiatła, mżšca ze œniegu, z bladego powietrza, z mlecznych przestworzy, była jak szary papier sztychu, na którym głębokš czerniš plštały się kreski i szrafirunki gęstych zaroœli. Noc powtarzała teraz głęboko po północy te serie nokturnów, sztychów nocnych profesora Arendta, kontynuowała jego fantazje.

Az álmos beszélgetés közben észrevétlenül telt az idő, s egyenetlenül szaladt, mintegy csomópontokat alkotva az órák pergésében, tátongó puszta intervallumokat nyelve el itt-ott. Észrevétlenül. átmenet nélkül, már a hazaúton találtunk rá ismét csapatunkra, a hótól fehérlő ösvényen, melyet a sövénybe illeszkedő bokrok fekete, száraz sürüsége szegélyezett. Mentünk a sötétség e bozontos partja mentén, súrolva a bokrok medvebundáját, s lábunk alatt recsegett-ropogott a bozót a világos, holdtalan éjszakában, a tejszínü hamis nappalon, jóval éjfél után. Olyan volt e fény porzófehérsége, mely a hóból, a halovány levegőből, a tejszínü térségekből szemerkélt, mint egy metszet szürke papírja, melyen mélyfeketén szövődnek egymásba a sürü cserjék vonalkái és satírozásai. Az éjszaka most, mélyen éjfél után megismételte Arendt professzor éji metszeteinek, noktürnjeinek sorozatát, folytatta a tanár fantáziálását.

W tej czarnej gęstwinie parku, we włochatej sierœci zaroœli, w masie kruchego chrustu były miejscami nisze, gniazda najgłębszej puszystej czarnoœci, pełne plštaniny, sekretnych gestów, bezładnej rozmowy na migi. Było w tych gniazdach zacisznie i ciepło. Siadaliœmy tam na letnim miękkim œniegu w naszych włochatych płaszczach, zajadajšc orzechy, których pełna była leszczynowa ta gęstwina w owš wiosennš zimę. Przez zaroœla przewijały się bezgłoœnie kuny, łasice i ichneumony, futrzane, węszšce zwierzštka, œmierdzšce kożuchem, wydłużone, na niskich łapkach. Podejrzewaliœmy, że były między nimi okazy gabinetu szkolnego, które choć wypatroszone i łysiejšce, uczuwały w tę białš noc w swym pustym wnętrzu głos starego instynktu, głos rui, i wracały do matecznika na krótki, złudny żywot.

A parknak e fekete sürüségében, a bozót sörteszerü bozontjában, a törékeny gallyacskák szövevényében hellyel-közzellugasfélék voltak, a legmélyebb, pelyhes feketeség fészkei, kusza fonadékokkal, titkos mozdulatokkal. rendetlen jelbeszéddel telt odúk. Meleg, meghitt csend volt e fészkekben. Leültünk ide, a langyos, puha hóra szőrös kabátunkban, s mogyorót rágcsáltunk, amit bőven kínáltak a sürü cserjék azon a tavaszias télen. Menyétek, nyestek és cibetmacskák surrantak át nesztelenül a bozóton, prémes, szimatoló állatkák, bundaszagúak és hosszúkás testüek, alacsony lábacskákon. Gyanítottuk, hogy köztük vannak az iskolai szertár példányai is, melyek – kibelezve és kopaszra kopva bár – megérezték ezen a fehér éjszakán üres bensejükben a hajdani ösztön szavát, a párzás hívó szavát, s visszatértek rövid, csalóka életre a vadonba.

Ale powoli fosforescencja wiosennego œniegu mętniała i gasła i nadchodziła czarna i gęsta oćma przed œwitem. Niektórzy z nas zasypiali w ciepłym œniegu, inni domacywali się w gęstwinie bram swych domów, wchodzili omackiem do ciemnych wnętrzy, w sen rodziców i braci, w dalszy cišg głębokiego chrapania, które doganiali na swych spóŸnionych drogach.

De lassan zavarosodni kezdett a tavaszias hó foszforeszkáló fénye, végül kihunyt, s beállt a hajnal előtti fekete, sürű homály. Egyikünk-másikunk elaludt a meleg hóban, mások kitapogatták a sürüségben házuk kapuját, s vaktában beléptek sötét otthonukba, szüleik és testvéreik álmába, a mély horkolás folytatásába, ott, ahol épp utolérték elkésett útjaikon.

Te nocne seanse pełne były dla mnie tajemnego uroku, nie mogłem i teraz pominšć sposobnoœci, by nie zaglšdnšć na moment do sali rysunkowej, postanawiajšc, że nie pozwolę się tam zatrzymać dłużej nad krótkš chwilkę. Ale wstępujšc po tylnych, cedrowych schodach, pełnych dŸwięcznego rezonansu, poznałem, że znajduję się w obcej, nigdy nie widzianej stronie gmachu.

E sejtelmes éjszakai szeánszok titokzatos varázsa mindig lenyúgözött, s most sem bírtam ellenállni a csábításnak, hogy alkalmam adódik benézni egy pillanatra a rajzterembe: de elhatároztam, hogy nem maradok ott, bárhogy tartóztatnak, egy kurta percnél tovább. Ám ahogy fölfelé lépkedtem a hátsó, zengő rezonanciát keltő cédrusfalépcsőn, ráébredtem, hogy az épületnek idegen, sosem látott részében járok.

Najlżejszy szmer nie przerywał tu solennej ciszy. Korytarze były w tym skrzydle obszerniejsze, wysłane pluszowym dywanem i pełne wytwornoœci. Małe, ciemno płonšce lampy œwieciły na ich zagięciach. Minšwszy jedno takie kolano, znalazłem się na korytarzu jeszcze większym, strojnym w przepych pałacowy. Jedna jego œciana otwierała się szerokimi, szklanymi arkadami do wnętrza mieszkania. Zaczynała się tu przed oczyma długa amfilada pokojów, biegnšcych w głšb i urzšdzonych z olœniewajšcš wspaniałoœciš. Szpalerem obić jedwabnych, luster złoconych, kosztownych mebli i kryształowych pajšków biegł wzrok w puszysty mišższ tych zbytkownych wnętrzy, pełnych kolorowego wirowania i migotliwych arabesek, plšczšcych się girland i pšczkujšcych kwiatów. Głęboka cisza tych pustych salonów pełna była tylko tajnych spojrzeń, które oddawały sobie zwierciadła, i popłochu arabesek, biegnšcych wysoko fryzami wzdłuż œcian i gubišcych się w sztukateriach białych sufitów.

A legkisebb nesz sem törte meg itt az ünnepélyes csendet. A folyosók tágasabb ak voltak ezen a szárnyon, padlózatukat plüss-szőnyeg borította, s előkelőség áradt belőlük. A fordulókon kicsiny, sötéten lángoló lámpák világítottak. Az egyik ilyen hajlat után még nagyobb, palotai pompával ékes folyosón találtam magam. Egyik fala széles, üveges árkádokkal egy lakás belsejére nyílt. Kápráztató fényúzéssel berendezett szobák hosszú sora tárult fel szemem előtt; láncolatuk szinte végeláthatatlannak tetszett. Selyemhuzatok, aranyozott tükrök, drága bútorok és kristálycsillárok sorfala közt hatolt be a tekintet e fényúző termek sokszínú kavargással, villódzó arabeszkekkel, összefonódó girlandokkal és bimbózó virágokkal telt puha húsába. Az üres szalonok mély csendjében nem lakozott más, csupán a titkos pillantás ok rebbenő raja, melyekkel némán labdáztak a tükrök, s a falakat magasan fent szegélyező, frízekbe illeszkedő és a fehér mennyezetek struktúrájába belevesző arabeszkek rémülete.

Z podziwem i czciš stałem przed tym przepychem, domyœlałem się, że nocna moja eskapada zaprowadziła mnie niespodzianie w skrzydło dyrektora, przed jego prywatne mieszkanie. Stałem przygwożdżony ciekawoœciš, z bijšcym sercem, gotów do ucieczki za najlżejszym szmerem. Jakże mógłbym, przyłapany, usprawiedliwić to moje nocne szpiegowanie, moje zuchwałe wœcibstwo? W którymœ z głębokich pluszowych foteli mogła, nie dostrzeżona i cicha, siedzieć córeczka dyrektora i podnieœć nagle na mnie oczy znad ksišżki - czarne, sybilińskie, spokojne oczy, których spojrzenia nikt z nas wytrzymać nie umiał. Ale cofnšć się w połowie drogi, nie dokonawszy powziętego planu, poczytałbym był sobie za tchórzostwo. Zresztš głęboka cisza panowała dookoła w pełnych przepychu wnętrzach, oœwietlonych przyćmionym œwiatłem nie okreœlonej pory. Przez arkady korytarza widziałem na drugim końcu wielkiego salonu duże, oszklone drzwi, prowadzšce na taras. Było tak cicho wokoło, że nabrałem odwagi. Nie wydawało mi się to połšczone ze zbyt wielkim ryzykiem, zejœć z paru stopni, prowadzšcych do poziomu sali, w kilku susach przebiegnšć wielki, kosztowny dywan i znaleŸć się na tarasie, z którego bez trudu dostać się mogłem na dobrze mi znanš ulicę.

Csodálattal és tisztelettel álltam e pompa előtt, megsejtettem, hogy éjszakai kiruccanásom váratlanul az igazgató épületszámyába vezetett, magánlakása küszöbére. Kíváncsiságtól földbe gyökerezve, dobogó szívvel álltam ott, a legkisebb neszre is menekülni készen. Hogyan is magyarázhatnám meg, ha rajtakapnak, éjszakai kémkedés em et, vakmerő mindenlébenkanálságomat? Hisz megeshetett, hogy valamelyik mély plüssfotelben ott ül észrevétlenül és csendesen az igazgató leánykája, s hirtelen fölveti rám könyveiből a szemét, fekete, nyugodt szibilla-szemét, melynek tekintetét egyikünk sem bírta ki. De visszakozni félúton, a vállalt terv végrehajtása nélkül – gyávaság lenne, úgy éreztem. Különben is, mély csend honolt mindenütt, végig az előkelő és valami meghatározhatatlan napszak tompított fényében derengő szobasoron. Láttam a folyosó árkádjain át, hogy a nagy szalon túlsó felén hatalmas, üveges ajtó vezet a teraszra. Olyan csendes volt körös-körül minden, hogy bátorság szállt belém. Úgy éreztem, nem nagy kockázat lemenni néhány lépcsőfokon a terem szintjére, s néhány ugrással átszaladni a nagy, értékes szőnyegen, hogy kijussak a teraszra, onnan pedig minden fáradság nélkül a jól ismert utcára.

Uczyniłem tak. Zeszedłszy na parkiety salonu, pod wielkie palmy, wystrzelajšce tam z wazonów aż do arabesek sufitu, spostrzegłem, że znajduję się już właœciwie na gruncie neutralnym, gdyż salon nie miał wcale przedniej œciany. Był on rodzajem wielkiej loggii, łšczšcej się przy pomocy paru stopni z placem miejskim. Była to niejako odnoga tego placu i niektóre meble stały już na bruku. Zbiegłem z kilku kamiennych schodów i znalazłem się znów na ulicy.

Így is tettem. Mikor leértem a szalon parkettájára, a nagy pálmák alá, melyek cserepükből a mennyezet arabeszkjeiig szökelltek föl, észrevettem, hogy valójában már semleges területen vagyok, ugyanis a szalonnak egyáltalán nem volt elülső fala. Mondhatnám: loggia volt, melyet néhány lépcsőfok köt össze a város terével - mintegy elágazása a témek; egyik-másik bútor már a kövezeten állt. Lefutottam a kőlépcsőn, s ismét az utcán találtam magamat.

Konstelacje stały już stromo na głowie, wszystkie gwiazdy przekręciły się na drugš stronę, ale księżyc, zagrzebany w pierzyny obłoczków, które rozœwietlał swš niewidzialnš obecnoœciš, zdawał się mieć przed sobš jeszcze nieskończonš drogę i, zatopiony w swych zawiłych procederach niebieskich, nie myœlał o œwicie.

A csillagképek már meredeken a fejük tetején álltak, valamennyi csillag átfordult a másik oldalra, de a hold apró felhőcskék dunnáiba temetkezve láthatatlan
jelenlétével világított; s nyilván még végtelen út várt rá, azért bonyolult égi procedúráíba merülve nem gondolt a virradatra.

Na ulicy czerniało kilka dorożek, rozjechanych i rozklekotanych jak kalekie, drzemišce kraby czy karakony. WoŸnica nachylił się z wysokiego kozła. Miał twarz drobnš, czerwonš i dobrodusznš. – Pojedziemy, paniczu? – zapytał. Powóz zadygotał we wszystkich stawach i przegubach swego wieloczłonkowego ciała i ruszył na lekkich obręczach.

Az utcán néhány ócska, rozoga konflis feketéllett, mint megannyi szundikáló, rokkant rák vagy svábbogár. Az egyik kocsis lehajolt a magas bakról. Vékonyka, vörös és jóindulatú arca volt. – Parancsol, úrfi? – kérdezte. A kocsi rándult egyet, soktagú testének minden ízén és ízületén remegés futott végig, s elindult könnyü abroncsain.

Ale kto w takš noc powierza się kaprysom nieobliczalnego dorożkarza? Wœród klekotu szprych, wœród dudnienia pudła i budy nie mogłem porozumieć się z nim co do celu drogi. Kiwał na wszystko niedbale i pobłażliwie głowš i podœpiewywał sobie, jadšc drogš okrężnš przez miasto.

De ki bízza rá magát egy ilyen éjszakán egy kiszámíthatatlan konfliskocsis szeszélyeire? A küllők zörgése, az ernyő és a kas dübörgése közepette nem bírtam utam célját megértetni vele. Mindenre csak hanyagul és elnézően bólogatott, s dudorászva hajtott kerülő úton a városon át.

Przed jakimœ szynkiem stała grupa dorożkarzy, kiwajšc nań przyjaŸnie rękami. Odpowiedział im coœ radoœnie, po czym nie zatrzymujšc pojazdu, rzucił mi lejce na kolana, spuœcił się z kozła i przyłšczył do gromady kolegów. Koń, stary mšdry koń dorożkarski, oglšdnšł się pobieżnie i pojechał dalej jednostajnym, dorożkarskim kłusem. Właœciwie koń ten budził zaufanie – wydawał się mšdrzejszy od woŸnicy. Ale powozić nie umiałem – trzeba się było zdać na jego wolę. Wjechaliœmy na podmiejskš ulicę ujętš z obu stron w ogrody. Ogrody te przechodziły zwolna, w miarę posuwania się, w parki wielkodrzewne, a te w lasy.

Egy söntés előtt több konfliskocsis álldogált; barátságosan integettek neki. Vidáman válaszolt valamit, majd – anélkül, hogy a kocsit megállította volna – odavetette térdemre a gyeplőt, leereszkedett abakról, s csatlakozott kollégáihoz. A ló – bölcs öreg konfisló – futólag körülnézett, s egyhangú konflisügetéssel továbbbaktatott. Tulajdonképpen a ló volt az, aki bizalmat ébresztett – okosabbnak látszott a gazdájánál. De hajtani nem tudtam, rá kellett magamat az ő akaratára bíznom. Egy városszéli utcába fordultunk be, melyet kertek öveztek mindkétfelől. Ezek a kertek fokozatosan, ahogy előbbre haladtunk, nagy fákkal teli parkokká, azok pedig erdőkké váltak.

Nie zapomnę nigdy tej jazdy œwietlistej w najjaœniejszš noc zimowš. Kolorowa mapa niebios wyogromniała w kopułę niezmiernš, na której spiętrzyły się fantastyczne lšdy, oceany i morza, porysowane liniami wirów i pršdów gwiezdnych, œwietlistymi liniami geografii niebieskiej. Powietrze stało się lekkie do oddychania i œwietlane jak gaza srebrna. Pachniało fiołkami. Spod wełnianego jak białe karakuły œniegu wychylały się anemony drżšce, z iskrš œwiatła księżycowego w delikatnym kielichu. Las cały zdawał się iluminować tysišcznymi œwiatłami, gwiazdami, które rzęsiœcie ronił grudniowy firmament. Powietrze dyszało jakšœ tajnš wiosnš, niewypowiedzianš czystoœciš œniegu i fiołków. Wjechaliœmy w teren pagórkowaty. Linie wzgórzy, włochatych nagimi rózgami drzew, podnosiły się jak błogie westchnienia w niebo. Ujrzałem na tych szczęœliwych zboczach całe grupy wędrowców, zbierajšcych wœród mchu i krzaków opadłe i mokre od œniegu gwiazdy. Droga stała się stroma, koń poœlizgiwał się i z trudem cišgnšł pojazd, grajšcy wszystkimi przegubami. Byłem szczęœliwy. Pierœ moja wchłaniała tę błogš wiosnę powietrza, œwieżoœć gwiazd i œniegu. Przed piersiš konia zbierał się wał białej piany œnieżnej, coraz wyższy i wyższy. Z trudem przekopywał się koń przez czystš i œwieżš jego masę. Wreszcie ustał. Wyszedłem z dorożki. Dyszał ciężko ze zwieszonš głowš. Przytuliłem jego łeb do piersi, w jego wielkich czarnych oczach lœniły łzy. Wtedy ujrzałem na jego brzuchu okršgłš czarnš ranę. --Dlaczego mi nie powiedziałeœ? – szepnšłem ze łzami. – Drogi mój – to dla ciebie – rzekł i stał się bardzo mały, jak konik z drzewa. Opuœciłem go. Czułem się dziwnie lekki i szczęœliwy. Zastanawiałem się, czy czekać na małš kolejkę lokalnš, która tu zajeżdżała, czy też pieszo wrócić do miasta. Zaczšłem schodzić stromš serpentynš wœród lasu, poczštkowo idšc krokiem lekkim, elastycznym, potem, nabierajšc rozpędu, przeszedłem w posuwisty szczęœliwy bieg, który zmienił się wnet w jazdę jak na nartach. Mogłem dowoli regulować szybkoœć, kierować jazdš przy pomocy lekkich zwrotów ciała.

Soha nem felejtem el ezt a fénypompás utazást, a legesIegvilágosabb téli éjszakán. Az ég színes térképe végtelen kupolává hatalmasodott, melyen fantasztikus szárazföldek, óceánok és tengerek tomyosultak, amiket csillagáramIatok és örvények vonalai, a mennyei földrajz sugárzó vonalai rajzoltak rá. A levegő könnyen belélegezhető lett, s ragyogó, akár egy ezüst tüllfátyol. Ibolyaillat lengett. A fehér perzsabundákhoz hasonló gyapjas hó alól reszkető kökörcsinek bújtak ki, a holdfény szikrájával finom kelyhükben. Mintha fénypompában úszott volna az egész erdő: ezer meg ezer csillag ragyogásában, melyeket dúsan ontott a decemberi mennybolt. Valamilyen titkos tavasz, a hó és az ibolyák kimondhatatlan tisztasága lüktetett a levegő lélegzetében. Dombos vidékre értünk. A fák csupasz virgácsaitól tüskés dombok vonalai mint andalító sóhajtások emelkedtek az ég felé. E boldog domboldalakon a vándorok egész rajait pillantottam meg: a moha és a bokrok között hótól nedves, lehullott csillagokat szedtek. Az út meredekké vált, a ló meg-megcsúszott, s nagy kínnal húzta a kocsit, valamennyi ízülete remegett. Boldog voltam. Keblem habzsolta a levegő áldott tavaszát, a csillagok és a hó üdeségét. A ló szügye előtt a hó fehér habjából sánc emelkedett, egyre magasabb
és magasabb. Nagy fáradsággal ásta át magát a tiszta, friss tömegen. Végül kimerülve megállt.
Kiszálltam a konflisból. A ló fejét lógatva, fáradtan lihegett. Mellemhez szoritottam a fejét. nagy, fekete szemében könny csillogott. Ekkor vettem észre, hogy a hasán kerek, fekete seb tátong. – Miért nem szóltál? – suttogtam könnyek között. - Ezt neked szántam, édesem – mondta, és nagyon kicsi lett, akár egy falovacska. Elengedtem. Furcsán könnyünek és boldognak éreztem magam. Haboztam, vajon megvárjam-e a helyiérdekü kisvasutat. mely idáig járt. vagy gyalog térjek vissza a városba. Elindultam lefelé az erdön át a meredek szerpentinen; eleinte könnyed, rugalmas léptekkel haladtam, majd amikor lendületbe jöttem, szárnyaló, boldog futásra tértem át, mely csakhamar síelésszerü siklássá változott. Tetszésem szerint szabályozhattam a sebességet. módosíthattam testem apró fordulataival az irányt.

W pobliżu miasta zahamowałem ten bieg tryumfalny, zmieniajšc go na przyzwoity krok spacerowy. Księżyc stał jeszcze cišgle wysoko. Transformacje nieba, metamorfozy jego wielokrotnych sklepień w coraz to kunsztowniejsze konfiguracje nie miały końca. Jak srebrne astrolabium otwierało niebo w tę noc czarodziejskš mechanizm wnętrza i ukazywało w nieskończonych ewolucjach złocistš matematykę swych kół i trybów.

A város közelében lefékeztem ezt a diadalmas futást, illedelmes sétalépésre váltva. A hold még mindig magasabban állt. Nem volt se vége, se hossza az ég átalakulásainak, a sokszoros mennyboltozat egyre mesteribb alakzatokra változásának. Ezüstös astrolabiumként tárta föl az ég ezen a varázslatos éjszakán bensejének mechanizmusát, s vég nélküli evolúciókban mutatta be kerekeinek és fogazatainak arany matematikáját.

Na rynku spotkałem ludzi zażywajšcych przechadzki. Wszyscy, oczarowani widowiskiem tej nocy, mieli twarze wzniesione i srebrne od magii nieba. Troska o portfel opuœciła mnie zupełnie. Ojciec, pogršżony w swych dziwactwach, zapewne zapomniał już o zgubie, o matkę nie dbałem.

A piactéren sétáló emberekkel találkoztam. Valamennyien e csodás éj látványosságától elbűvölve, fölfelé néztek, s magasba emelt arcuk ezüstös volt az ég mágiájától. A levéltárca gondja egészen kipárolgott a fejemböl. Apám, különcségeibe merülve, bizonyára megfeledkezett már a veszteségröl, anyámmal pedig nem törödtem.

W takš noc, jedynš w roku, przychodzš szczęœliwe myœli, natchnienia, wieszcze tknięcia palca bożego. Pełen pomysłów i inspiracji, chciałem skierować się do domu, gdy zaszli mi drogę koledzy z ksišżkami pod pachš. Zbyt wczeœnie wyszli do szkoły, obudzeni jasnoœciš tej nocy, która nie chciała się skończyć.

Az ilyen éjszakán, az év egyetlen ilyen éjszakáján boldog gondolatok szállják meg az embert, ihletek, Isten ujjának látnoki érintései. Ötletekkel és inspirációkkal telve indultam hazafelé, mikor osztálytársaim állták utamat, könyveikkel hónuk alatt. A kelleténél korábban indultak útnak az iskolába, mert fölébresztette öket e véget érni nem akaró éjszaka ragyogása.

Poszliœmy gromadš na spacer stromo spadajšcš ulicš, z której wiał powiew fiołków, niepewni, czy to jeszcze magia nocy srebrzyła się na œniegu, czy też œwit już wstawał...

 

Sétálni indultunk, így, csapatostuI. a meredeken lefelé ereszkedö utcán, ahonnan ibolyák fuvallata lengett, s nem tudtuk, az éjszaka mágiája ezüstlik-e még a havon, vagy felvirradt már a hajnal...

 

 

Kerényi Grácia fordítása

 

www.brunoschulz.prv.pl

 



[1] http://monika.univ.gda.pl/~literat/shulz/0011.htm

[2] http://mosolymutet.freeweb.hu/brunoschulz/index.htm